És íme, jelentkezem második blogommal, a Dark Past-tal, de ne aggódjatok (már ha van még olvasóm) a másik blogot is írom most, hogy itt a nyári szünet:)
Tudom, most valószínűleg azt gondoljátok, hogy nem kéne elkezdenem egy második blogot is, de ezt a történetet muszáj leírnom. Álmomban jutott eszembe és annak ellenére, hogy rengeteg blogot olvasok, ilyenről még nem hallottam.
Mint ahogy az URL címből is kitűnik, ez a blog, nem csupán egy lány sötét múltjáról szól, hanem annak jövőbeni megjelenéséről is. Kicsit érdekesen fogom írni a sztorit, ha nem tudjátok követni, szóljatok, kijavítom. Az egész történet múltidőben lesz írva, de majd mindig feltüntetem, hogy épp, hol vagyunk.(tehát a jövő is, már a múltban történt.) Ez talán így egy kicsit bonyolult, de remélem majd megértitek.:)
Mivel ez a bevezető, nem terveztem valami hosszúra és tartalmasra, de azért remélem tetszeni fog, és kapok kommenteket:)
Jó olvasást!♥
Prológus
A tengerparton fekve élveztem a nap melengető sugarait, miközben az óceán hullámainak játékát hallgattam. Mélyet szippantottam a sós levegőből, majd szemeimet lehunyva dőltem hátra a napozóágyamon. Angliában igen ritka a jó idő, így minden alkalmat meg kell ragadni, mikor a nap hosszabb időre előmerészkedik a felhők takarásából. Ilyenkor persze nyüzsög a part az emberektől, de nem itt. Tavaly, mikor a parton jártam, sikerült találnom egy egészen eldugott helyet, ahova nem nagyon mennek az emberek, ki tudja milyen oknál fogva. Azóta ez a törzshelyemmé vált. Csendes és nyugodt pont, ahogyan én szeretem. Persze én magam sem értem, hogy minek nekem egy ilyen kis zug, miközben akármennyit vagyok napon, egyszerűen lepereg rólam. Talán az én bőröm már annyira fehér, hogy visszatükrözi a sugarakat...
-Vigyázz!-kiáltotta egy mély hang, mire kipattant a szemem, és még épp láttam az arcomba csapódó labdát.
-Jézusom, jól vagy?-szaladt oda hozzám aggódva egy kb. velem egyidős srác-gondolom, aki a labdát dobta.
-Ez pár perc múlva nagyon fog fájni.-motyogtam magamnak, a hajam mögül, az orromat fogva. Nagyot sóhajtva dobtam hátra hosszú, hullámos fürtjeim, majd mosollyal az arcomon fordultam a srác felé, aki aggódva nézett engem. Hatalmas kék szemei voltak, amik a tengerre emlékeztettek, haja kuszán, mégis jól kinézően meredt ezer felé, kidolgozott felsőtestéről pedig csöpögött a víz. Felálltam, majd a labdáért sétáltam, ami pár lépésnyire elgurult, miután lepattant a fejemről.
-Nincs semmi gond, jól vagyok.-adtam át neki a röplabdát, majd megajándékoztam egy kedvesnek szánt mosollyal. Ő csak biccentett egyet, még egyszer elnézést kért, és visszament a másik négy fiúhoz, akik aggódva pillantgattak ide. Nos, ennyit a nyugodt zugomról...
~|:|~
-Hahó, megjöttem!-kiáltottam el magam a lakásba érve, mire apró mancsok dobogását hallottam és pár pillanattal később be is farolt az én egyetlen kincsem, Totó. Totó az én legkedvencebb kiskutyám, akit egy hónapja találtam az utcán egy dobozban. Mivel egyedül élek itthon és nem vagyok túl elfoglalt, ezért gondoltam nem lehet abból gond, ha hazahozom. Azóta nagyon a szívemhez nőtt a kis vakarcs, mindig feldobja a napjaim. A konyhába indultam inni valamit, de hirtelen feltűnt, hogy a tükör előtt van egy csokor virág.
-Hát ez?-nyúltam a virágért és mélyet szippantottam édes illatából, miközben kivettem az üdvözlőlapot belőle.
Kedves Naomi!
Sajnáljuk, hogy lemaradunk a születésnapodról,
de tudod jól, hogy milyen elfoglaltak vagyunk.
Ígérem, be fogjuk pótolni!
Az ajándékod a csokorban van.
Boldog születésnapot!
Puszil, Apa és Anya
Mélyet sóhajtva tettem a szekrényre a kártyát, majd kutakodni kezdtem az illatos csokorban. Már megszoktam, hogy keveset látom őket, hisz üzletemberek lévén mindig sok a dolguk, de még egyetlen születésnapomat sem hagyták ki. Persze nem panaszkodhatok, hisz mindig mindenem meg volt, sosem szenvedtem hiányt semmiben, kivéve a szeretetük. Tudom, hogy szeretnek, hisz ez csak természetes, de olyan keveset vagyunk együtt, és még olyankor is dolgoznak. Ebbe már beletörődtem, csak néha kicsit rosszul esik. Egy éles csattanás törte meg gondolkozásomat, mire Totó azonnal rávetette magát a földre érkező, vélhetőleg fém tárgyra.
-Totó, add ide szépen!-szóltam rá, mikor a szájába vette a tárgyat, de ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, elszaladt vele. A szememet forgatva vettem le a cipőm és tettem le a táskám, majd mentem a kutya után. Mindig ezt csinálja. Elvesz valamit és elszalad vele. Nálunk ez már napi rutin. Van, hogy a fogkefémet, vagy a szempillaspirálomat, vagy a müzlis kanalamat viszi el. Egyszer megpróbálkozott a fésűmmel is, de az túl nagynak bizonyult számára. Felmentem az emeletre, azon belül pedig a szobámba. Az ágyam mellett neki is ki lett alakítva egy miniágy, és általában ide cipeli amit elvesz és ha épp nincs rá szükségem, akkor bizony ott is marad hosszú ideig.
-Totó, kérem!-nyújtottam felé a kezem, mire elégedetlenül felmordult. Még egyszer felé nyújtottam jobbom, mire a szájába vette a mancsa között szorongatott apróságot és a kezembe tette. Arcomra akaratlanul is fintor ült, mikor megéreztem, hogy a kulcs nyálban úszik, de azért jobban szemügyre vettem. Ez egyértelműen egy kocsi kulcsa, de mit kezdjek én egy kocsi kulccsal? Aztán hirtelen bevillant...
-Jézusom!-kiáltottam fel meglepetten és boldogan, mire szegény kutyuskám megugrott mellettem. Villámsebességgel termettem az előszobában, bújtam a papucsomba és szaladtam le a garázshoz. Oda általában a barátaim, vagy a szüleim parkoltak, de most, mikor feltoltam az ajtót, egy aranyos, sárga Beatle fogadott. Örömömben elkezdtem ugrálni és mindenféle hangokat kiadni. Biztos vagyok benne, hogy a szomszédok most hülyének néznek, de nem érdekel. Végre kaptam egy kocsit! Már vagy egy éve kinéztem magamnak, de nem hittem volna, hogy apuék emlékezni fognak. Azonnal telefont ragadtam és tárcsáztam őket, de nem meglepő módon, most sem vették fel, így küldtem nekik egy sms-t.
Imádom! Köszönöm szépen! Szeretlek titeket, Naomi xo.
